"Hogy egy nagy dolgot valóra váltsunk, először is tudni kell nagy dologról álmodni,
másodszor is pedig állhatatosságot kell kifejleszteni magunkban,
hogy a kudarcok láttán se rendüljön meg az álmainkba vetett hitünk."
másodszor is pedig állhatatosságot kell kifejleszteni magunkban,
hogy a kudarcok láttán se rendüljön meg az álmainkba vetett hitünk."
Szilvási Lajos
Sosem hittem, hogy ilyen gyorsan fel kell nőnöm.. Fáj.. Piszkosul fáj..
Eddig azt hittem, hogy az önzőségemnek eleget téve kergethetem az álmomat.
Újságírónak lenni.. Vagyis írni, a médiában dolgozni.. Mindegy, csak írhassak.
De beütött a krach.
Jött az a rohadék szerelem.. Azt hittem bízhatok benne, aztán rájöttem, hogy nem.
Nagyot estem, rohadtul fájt. Rájöttem, hogy nincs értelme annak, hogy elvigyem itthonról a pénzt azért, hogy én csináljam azt, amit nem is élvezek.
Utálom azokat az embereket. Persze, mindenkiben van valami jó, valami szép.
De sosem bírtam meglenni sokáig egy helyen.. sosem tudott senki elfogadni úgy, ahogy vagyok.
Biztos velem van a baj.. Valamit biztos rosszul csinálok.
Ki kéne tartanom.. Végig kéne járnom az utamat.. Valami ott is tart. Valaki.
A legnagyobb fájdalomban, tehetetlenségben is megnevettetett. A semmiről beszélgettünk perceket, órát. Mégis több volt. Érzem, hogy más volt. De félek az újabb sebektől. Félek a fájdalomtól. Annyi mindent megéltem már. Érzem, hogy lassan belepistulok. Pedig végig kell csinálnom. Végig kell élnem az életem.
Úgy döntöttem, hogy visszajövök Bajára, beiratkozok pincér szakra, keresek munkát és segítek anyunak anyagilag. Túl felnőttes? Nem.. Mások meg nem tennék..
És ha úgy kérdezem, hogy egy 16 éves lányhoz túl felnőttes? Igen.
Gyerek vagyok még ahhoz, hogy felnőjjek. Fáj is. Pedig egyszer fel kell nőnöm. Ezt eddig is tudtam.. Azt hittem, hogy majd szép lassan alakul ki.. Nem egy délután alatt, nem egy döntés miatt. Nem egyetlen döntés miatt. Azt hittem, hogy észre sem fogom venni. Most pedig fáj. Minden porcikám ellenkezik, de meg kell tennem. Ez az én harcom. És túl kell élnem. Talán saját magam ellen harcolok, az ellen amit akarok. De megteszem. Ha ez kell ahhoz, hogy lássam anyán, hogy jobban van.. Meg kel tennem. Fel kell nőnöm, hogy anyunak jó kislánya legyek. Hiszen neki mindig is a pici Rozija leszek... Mindig a picike lánykája. Aki segíti azért, hogy neki jó legyen. Érte küzdök. És persze a családomért.
Mostantól minden nap írok, mi történt velem. Mint egy napló... Remélem lesz ki olvassa, ha meg nem is, legalább használ valamit.
P.S.: Egyébként újra elkezdek majd írni. Eddig mindig csak olvastam, de érzem a késztetést, hogy írjak. Kezem alatt a billentyűk maguktól nyomódnak le, kezem pedig sebesen mozog. Ösztönös. Kell ez az érzés. Csak egy baj; eltűnt minden történetem. Előre megírt fejezetek, vázlatok, szereplők képei, stb.. De mindegy. egy új kezdet lesz.
Kálmán Klaudia
2012.11.18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése