Senki sem születik amolyan példakép félének. Mindenkiben van hiba.
Az a tökéletes ember, aki elfogadja magát a hibáival együtt, valamit mások is ezt teszik. De!
Amíg mások életében áskálódunk, és nem a saját dolgainkkal törődünk, ne várjuk azt, hogy tökéletesnek higgyenek bennünket. Mert nem fognak. Neked hogy esik, hogy a hibáidat egymás után róják fel? Ez az! Rosszul! Hát te se tedd!
Én se vagyok tökéletes. Sőt! És? Kit érdekel? Kinek akarok megfelelni? Senkinek.. Ennyi.
Eddig mindig én voltam a jókislány, aki nem tudja befogni a száját. Szorgalmas, meg minden, szeret is tanulni, csak van az a picike kis lepcses szája, ami sosem áll be, ami-valljuk be- igen nagy bajt okoz.
De amíg nem törlik fel velem a padlót, mit csináljak, Álljak a sarokban várva a sorsom? Nah nem...
Majd mindjárt, mi?
Menj már..
Nah, erre mondaná P. hogy : " MONDMEGSTYLE!"
Annyi..
Egyébként van valami kiütéses cucc a kezemen.. Anyám rinyál, hogy lehet fertőző.. Mondjuk én is parázok.. Nah, mindegy.. Bőrgyógyra is csak 2 év múlvára kapnék időpontot egy rohadt drága kenőcsért, meg egy "nincs-vele-baj" kijelentéssel, azt hajtanának kifelé.. Majd elmúlik.. Vagy nem.. Szopacs.
Elkezdtem írni a könyvem. A fejemben egy éjszaka alatt pörgött le a történet, mintha egy film lenne. Nem is aludtam, tegnap pedig elkezdtem írni. Egyenlőre jól megy.. De ha meg is írom; lesz erőm kiadatni? Egyáltalán megmutatni valakinek? Ki adnák, vagy egy pendrive-on végezné, majd törlődne? Lesz-e belőle valami?
Egyenlőre nem érdekel. Saját magamnak írom egyenlőre, aztán lesz valami...
Ma megnéztem a Cosmopolist.. Bátyám azt mondta uncsi film. Tényleg voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem most kapcsolom ki.. De érdemes volt várni az utolsó negyed órára.. Ennek a történetnek nincs se eleje, se közepe. Direkt írtam így.. Aki látta a filmet, érti miért.. A végén sírtam.. Bár melyik Robos filmen ne sírtam volna? Nagyszerű filmeket csinál, nagyszerű rendezőkkel. Ráadásul nagyszerű színész is. Mindegy. A filmet teljesen ajánlom végig nézni, nem beletekerni, mert minden pillanat számít.. :)
Egyébként ma megtanultam tányért cipelni. Olyan igazi pincéresen. Már négy tányér elfér a bal kezemen. Jobb kézzel sose vidd a tányért, azzal rakd le.. :) Jobbról ;)
Szerdán kezdtem a Bányaiban.. Nem valami nagy durranás..Túl lehet élni, de semmi több.. Szívás..
Hetek óta álmodok egy srácról, akit T-nek hívnak.. Eddig nem láttam az arcát, de tudtam, hogy helyes..
Erre csütörtökön ki mellé ülök le? Egy helyes, barna hajú, zöld szemű, udvarias srác mellé. Mellesleg T-nek hívják... Azt hittem lehidalok a támlás széken... Nagy nehezen megtaláltam a fb-n..Erre van csaja.. Mindegy. Így jártam. Pénteken nem láttam az étteremben(nem ebbe a suliba jár, csak itt eszik..)
Rájöttem arra, hogy ha valamit fel akarok adni, akkor az nem jó. Hiszen, bármi megtörténhet, nem?
Tudom, elég szkeptikus, de akkor is...
Nem szabad semmit sem feladni, mert inkább tedd meg, küzdj érte, minthogy megbánd, hogy nem tetted..
A mai napom kész téboly volt.. Egész délelőtt a kórházban voltunk.. Kiderült, hogy semmi bajom nincs..
Anya megint előjött a Baja-Majsa dologgal.. Rájöttem, hogy semmi értelme nincs oda járni, hiszen az újságírást csak azért találtam ki, hogy írhassak, hogy valami emlékeztessen erre.. De közben meg a média legalja.. Semmi értelme. Meg ha nem bírnak ott, kiutálnak, ráadásul nem is élvezem a sulit, akkor minek? Meg most ez lesz a 2. hét, hogy hiányzok, ami egy középsuliban hátrány.. Szóval most már tényleg irány Baja..
Belevágok az ismert ismeretlenbe.. Csak félek, hogy mi lesz, ha nem fogadnak be itt sem? Mindig ez volt, mintha a hátam közepére lenne írva, nagy villogó betűkkel, hogy "Utálj!".. Vagy valami ilyesmi..Ezért is éltem mindig a saját világomban.. Mindig is egy különc voltam.. Eddig azt hittem, hogy ez érettség kérdése, pedig nem. Azon múlik, hogy ki, milyen világban él. A sajátjában, vagy amit más irányít? Sosem szerettem, ha irányítottak, ezért irányítom magamat. Talán túl önfejű? Lehet.. De nekem ez kell, úgy érzem.. Nem voltam, vagyok és nem is leszek egy tömeggyártmány.. Belőlem csak egy van, az viszont teljességgel rajtam áll, hogy milyen az az Én..
Mindenkinek kell valami, ami mássá teszi. Hajszín, stílus, piercing, fültágító, vagy fülbevalók tömkelege, stb.. A lényeg, hogy ne legyél ugyanaz, mint a többi. Az csak egy sablon.. Semmi más..
P.S.: Ezt a "én-az-vagyok-aki-vagyok-és-PONT" stílusú írást P. (a legjobb!)ihlette, ezúttal is köszi, hogy zúzhattam.. YEAH!! :P
Csőstül jön a baj! Az egyik megoldódni látszik, a másik eltemet... Péntek reggel kitapintottam a mellemen egy csomót.. Anya nem volt itthon a hétvégén.. Tegnap visszamentem a koleszba, erre felhívott, mondtam neki. Azt mondta, jöjjek haza, kivizsgáltatjuk.. De ha baj van?
Most itthon vagyok Baján, holnap orvoshoz megyünk anyuval, aztán kiderül...
Ha meg baj van, akkor maradok itthon.. Nah, mindegy.. Holnap kiderül.. Addig hatszor kisírom magam.. :S
Egyébként M tegnap este azt mondta, hogy járni szeretne velem, de ma elmondta, hogy még mindig szerelmes abba a lányba, aki visszautasította. Megértem.. Szurkolok neki...
Most a videó mellé nem egy képet, hanem egy amolyan rajzoló honlapot raktam ki. P küldte át, köszi!
Hát a mai napom elég lusta volt.. Talán annyi a lényeges, hogy M-nek elmondtam, hogy maradok a suliban. Valamint meghívott egy mikulás partyra Szankra, csak ott kéne aludnom, amit anyu nem hiszem, hogy enged.. Nah, majd kikönyörgöm.. :P
Feeling Good.. Olyan jó szám.. És Michael hangja.. hmm.. Többet nem is kell mondanom.. :)
A mai napom kifejezetten jó volt.. Voltam unokatesómnál, babáztam, meg gyerkőcöztem. :) Imádom őket.
Itthon anyu mondta, hogy döntsek,maradok-e itthon, és akkor bemegyünk a suliba.
Gyáva voltam. Majsa mellett döntöttem.
Igaz, hogy így a családomnak nehéz lesz, lehet, hogy néhányszor vissza sem tudok majd menni, de valahogy nem menne itthon. Részben az álmom, és részben M miatt.
A kollégiumban bármit csinálok- szomorú, vagy boldog vagyok-, úgy érzem elérkeztem oda, ahova vágytam. Igaz, az emberek néha hátat fordítanak, de amikor bezárul egy kapu, nyílik egy másik. Érzem, hogy megtaláltam azt az embert, aki lenni szeretnék. Önmagamat. Egy pörgős, aktív, kreatív, viszont elvont lányt, aki nyitott, és bármiben benne van.
Valahogy ez vagyok én... Végre, elmondhatom, hogy megismertem magam. Lehet, hogy nagyot kellett koppannom- és sokat fogok még, ebben biztos vagyok-, de hallgatnom kell a szívemre. Nem az eszemre, a kötelességeimre, hanem arra, amit érzek, amit akarok. Szembesültem azzal, hogy néha a szív és az ész nem értenek egyet. Ebben a dilemmában szóba sem álltak egymással. De végül is okos enged, szamár szenved. A lényeg, hogy ezzel csak győztem. Szerintem többet is mint várnám. Furcsa lesz egy hét kihagyás után belerázódni megint, be kell hoznom a lemaradásom, hiszen középsuli,meg minden. De a legfontosabb az, hogy magamat tisztázzam, hogy azt tegyem, amit, és akivel akarok.
Sosem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz.Félek tőle.
Még nem meséltem róla, hogy milyen is Ő. Mostantól M lesz.
Nagyon helyes, és kedves. Sok pofont kapott már az élettől, viszont sosem panaszkodott. Tisztelem őt. Ő más, mint a többi.
Olyan mintha lenne valami kapocs köztünk. Érzem, hogy lehetne valami, de eltaszítom magamtól. Őt is, az álmaimat is. Sajnálom.
FB-n mindig beszélünk esténként.. Most írta, hogy tetszem neki,meg minden.
Nem tudom mit tegyek. Ott szeretnék maradni, vele. De nem tehetem meg, segítenem kell anyunak.
"Hogy egy nagy dolgot valóra váltsunk, először is tudni kell nagy dologról álmodni, másodszor is pedig állhatatosságot kell kifejleszteni magunkban, hogy a kudarcok láttán se rendüljön meg az álmainkba vetett hitünk."
Szilvási Lajos
Sosem hittem, hogy ilyen gyorsan fel kell nőnöm.. Fáj.. Piszkosul fáj..
Eddig azt hittem, hogy az önzőségemnek eleget téve kergethetem az álmomat.
Újságírónak lenni.. Vagyis írni, a médiában dolgozni.. Mindegy, csak írhassak.
De beütött a krach.
Jött az a rohadék szerelem.. Azt hittem bízhatok benne, aztán rájöttem, hogy nem.
Nagyot estem, rohadtul fájt. Rájöttem, hogy nincs értelme annak, hogy elvigyem itthonról a pénzt azért, hogy én csináljam azt, amit nem is élvezek.
Utálom azokat az embereket. Persze, mindenkiben van valami jó, valami szép.
De sosem bírtam meglenni sokáig egy helyen.. sosem tudott senki elfogadni úgy, ahogy vagyok.
Biztos velem van a baj.. Valamit biztos rosszul csinálok.
Ki kéne tartanom.. Végig kéne járnom az utamat.. Valami ott is tart. Valaki.
A legnagyobb fájdalomban, tehetetlenségben is megnevettetett. A semmiről beszélgettünk perceket, órát. Mégis több volt. Érzem, hogy más volt. De félek az újabb sebektől. Félek a fájdalomtól. Annyi mindent megéltem már. Érzem, hogy lassan belepistulok. Pedig végig kell csinálnom. Végig kell élnem az életem.
Úgy döntöttem, hogy visszajövök Bajára, beiratkozok pincér szakra, keresek munkát és segítek anyunak anyagilag. Túl felnőttes? Nem.. Mások meg nem tennék..
És ha úgy kérdezem, hogy egy 16 éves lányhoz túl felnőttes? Igen.
Gyerek vagyok még ahhoz, hogy felnőjjek. Fáj is. Pedig egyszer fel kell nőnöm. Ezt eddig is tudtam.. Azt hittem, hogy majd szép lassan alakul ki.. Nem egy délután alatt, nem egy döntés miatt. Nem egyetlen döntés miatt. Azt hittem, hogy észre sem fogom venni. Most pedig fáj. Minden porcikám ellenkezik, de meg kell tennem. Ez az én harcom. És túl kell élnem. Talán saját magam ellen harcolok, az ellen amit akarok. De megteszem. Ha ez kell ahhoz, hogy lássam anyán, hogy jobban van.. Meg kel tennem. Fel kell nőnöm, hogy anyunak jó kislánya legyek. Hiszen neki mindig is a pici Rozija leszek... Mindig a picike lánykája. Aki segíti azért, hogy neki jó legyen. Érte küzdök. És persze a családomért.
Mostantól minden nap írok, mi történt velem. Mint egy napló... Remélem lesz ki olvassa, ha meg nem is, legalább használ valamit.
P.S.: Egyébként újra elkezdek majd írni. Eddig mindig csak olvastam, de érzem a késztetést, hogy írjak. Kezem alatt a billentyűk maguktól nyomódnak le, kezem pedig sebesen mozog. Ösztönös. Kell ez az érzés. Csak egy baj; eltűnt minden történetem. Előre megírt fejezetek, vázlatok, szereplők képei, stb.. De mindegy. egy új kezdet lesz.
