Vannak olyan pillanatok az életben, mikor az ember azt sem tudja, mit csináljon, mit mondjon..
Egyáltalán olyankor mit érez?
Nem tudom.
Abban a pillanatban, amikor valakit, vagy valamit elveszítesz, magadból is elveszítesz egy darabot.
Legyen az épelméjűség, érzés, a szíved egy darabkája.. Bármi.
De amikor az élet csapást mér a környezetedre- barátra, társra, rokonra..-, te ugyanúgy sérülsz!
Ne hidd azt, hogy az ő sérelme nem a tiéd. Persze, te nem veheted életbe vágóan veszteségnek, de veszítettél..
Az ő fájdalma fontosabb.
Elvesztett valakit.. Egy részt önmagából...
Nem mutatja, de fáj neki.. Tudom.
Elvan, elszórakozik, nevet, mosolyog, a szeme csillog..
Ugyanúgy, mint eddig bármikor..
Nem látni rajta..
De érzem. Ismerem már pisis korunk óta..
Érzem a szívem mélyén..
Látnom sem kell hozzá, beszélni sem, irkálni sem..
Egyszerűen bele ivódott a szívembe..
Érzem, amit ő érez. Látom, amit ő lát.. Hallom, amit ő hall.
Mert őt szeretem a legjobban ebben az életben.
Ő a támaszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése